Saját kézbe véve

0
378

A kettes számú Ügynökségen ezúttal az ételek helyes feldolgozásáról, rendszerezéséről, előkészítéséről, utókezeléséről, tulajdonságairól és megfelelőségéről van szó. Először arra gondolok, hogy véletlenül kaptam ezt a tesztet, mert egy mezei jöttmentnek honnan kéne tudnia, hogy hány fokon adható ki az újramelegített pástétom, meg hogy hány perccel tálalás előtt kell felvágnia a felvágandót. Persze kiderül, hogy ez egy általános teszt, ebből szűrik le, hogy mennyi közöm van a konyhához. Ha megkérdezik előre, akkor elmondom, hogy nekem bizony semmi, bár szeretek főzni, de otthon szoktam csak, és több órát szánok rá, még akkor is, ha mondjuk egy sima spagettikarbonára az elkészítendő étel. Legyen meg a rituáléja, na. Csak úgy főzni, mint egy állat, azt nem lehet.

Nyilván a tesztemből az Ügynökség is kiderítheti, hogy nem Gordon Ramsay jelentkezett hozzájuk álnéven, de hát van nekem egyéb végzettségem, hagyjanak már békén ezzel a specifikálódással (ezt a szót körülbelül tíz próbálkozás után sikerül leírnom, a specifikálózódás valahogy az ujjaimba ragadt, de ennek semmi köze nincs a viszkihez ((édesanyámnak írom, hogy csak vicceltem)).

Most, hogy túl vagyok a második interjúmon is, ideje saját kezembe vennem az irányítást. „A legegyszerűbb, ha besétálsz valahová az önéletrajzoddal” – mondja egy régóta Angliában élő ismerősöm. Szeretem a spontán dolgokat, hiszek neki. Besétálok valahová. Egy pub/restaurantba. Kőből van, borostyán fut az oldalán, ki hinné. Az otthonomtól tizenöt percnyi séta, ha ráérős a tempóm. Huszonnégy óránként négy fontot spórolni a buszon, az jó üzlet lenne.

Hello, köszönök angolul, majd előveszem a zsebemből a CV-t, amit egyébként négy fontért nyomtattattam ki (példányonként volt egy font, kétoldalas, színes, de akkor is szíven ütött az ezerhatszáz forint).

Szóval, előveszem az egyes számú CV-t, és mosolyogva a pultra tolom: ezt tudom hát, ez vagyok én. Beszélünk pár mondatot a pultossal, belenéz az Önéletrajzomba, majd magyarul megkérdezi, hogy magyar vagyok-e. Én magyarul válaszolok, hogy az bizony. Rendben, mondja, legyen az, hogy holnap bejövök egy interjúra és egy próbanapra. Fekete cipő, fekete ing, fekete nadrág. Rendben, mondom én. Holnap tízre itt vagyok.

Az aggódást zárjuk ki, az nem létezik, ezt mondtam már?