A Banbury Road nem egy újabb eszement David Lynch film címe, hanem a főút neve, amely összeköti Oxford belvárosát, meg a szomszéd kertvárost, ahol élek. Hossza a központtól mérve a ház ajtajáig hét egész négy kilométer, de ki számolja. Az útvonal érdekessége, hogy tele van szebbnél-szebb épülettel, a bentlakásos iskolák fele itt áll, ódon kővárak és manorok váltogatják egymást, óriásfenyők árnyékában hűsölnek a tégla-, és kőfalak. Mert ha Angliában valamiből sok van, akkor az a tégla-, meg a kőfal. Minden téglából meg kőből épült, hozzátettek egy kevés fát. Egy oxfordi sétán szinte várja az ember, hogy a piroshoz guruljon egy szekér, a lovak meg prüszkölve túráztassák a szájaikat, hogy versenyre hívják a másik fogatot hajtó fogathajtót. Lovagokat akarok látni a kőépületek ablakain belesve, lakomázó urakat, akik vörösboros bársonydolmányban tömik a fejükbe a pulykát. Annyira tetszenek ezek a hideg, elegáns, úri épületek, hogy többször fel akartam már telepíteni a Sims-et a gépemre, hogy megépítsem a saját angol lakóparkomat. Végül ebből nem lett semmi, és nem azért, mert a Sky(net) letiltotta a torrentoldalakat idekint, természetesen boltban akartam megvenni az eredeti játékot.

anglia epitkezes epulet banbury oxford
Impozáns téglaépület, zöldellő bokor, virító fa, kerékpár: négy biztos jele annak, hogy a telet Angliában töltöd.

Virtuális házépítés helyett inkább járom az utcákat, nézem a nagyurak kúriáit, nézem a történelmet, az előkelő elődök fényűzését. A pompát, amely az emberiséggel egyidős, nem tudjuk ezt kinőni, túl régóta belénk van kódolva, hogy a vagyonnak látszatja is legyen. Legalább nem kell panaszkodni a korra, meg arra, hogy Dubaiban két kilométer magas felhőkarcolót akarnak felépíteni, olyan magasat, hogy a tetejéről látszódik a Föld gömbölyödése. Bár a gömbölyödés kifejezést lehet, hogy csak kismamák hasára használják.

Jó turista módjára sétálom végig az utat, meg-megállok nézelődni. Egy kínai nővel versenyt fényképezünk, agresszívan kattintgatjuk a telefonokat az egyik vöröstéglából épült, hatalmas palota kertje előtt, de győz a rutinja, én adom fel hamarabb, ő lehet, hogy azóta is azt az épületet örökíti meg, hogy majdfelépíthessék otthon. Én inkább továbbmegyek ötven méterrel és egy másik gyönyörű épületet pécézek ki.

anglia epitkezes epulet banbury oxford
Fotós ismerőseim foghatják a fejüket, hogy ennyi témához csak egy telefonom van.

Igazából először arra gondolsz, hogy azta, mennyire jól néz itt ki minden, aztán másodjára is arra gondolsz, hogy te jó ég, a kő, meg a fa, meg a tégla, meg ez az atmoszféra, és csak néhány itt eltöltött hét után esik le az, hogy ezekben a lélegzetelállító épületekben annyi az egyediség, mint a tizenöt és húsz év közötti focista srácok öltözködési szokásaiban. És akkor rájössz arra is, hogy mindez szép, meg jó, meg magasztos, meg előkelő, meg úri, de ha nincs én, ha nincsszerintem, ha nincs nekem, csak szomszéd, csak város, csak közízlés van, akkor inkább legyen kisebb az a magyar porta, hiányozzon a torony is a házról, meg a kapubejáró vastagságú kémény is, de haza menj, amikor hazamész.