Iszom, ha látom!

0
352

Olyan nincs, hogy egy kocsma túl messze van. Egy bolt, egy város, egy buszmegálló, vagy egy szomszéd lehet túl messze, egy kocsma sosem. Ha fél órát kell gyalogolnod kivilágítatlan, sáros utakon, dombokra fel, dombokról le, akkor fél órát kell. A Három Patkó pont félórányira áll tőlünk, de a pultjában mérik a Három Hordót, ezt a kellemesen keserű, helyi főzésű ale-t, és mivel három a magyar igazság, a szerencseszám-tobzódást jelnek veszem. Persze megkóstolom én a többi helyi sört is, ha már kultúrálódni jöttem ki Angliába, iszom egy cidert is levezetésnek. Alessandroval indultunk el a tanyáról, ez az utolsó napja nálunk, a kocsmáros messziről integet neki, ő már két hónapja törzsvendég. Érkezése óta. Alessandro úgy gondolta, hogy hiányozni fog neki az alkohol, de tévedett, mert el sem szakadt tőle egy pillanatra sem. Az olasz srácot állítólag nem látták a háziak enni, viszont a végén el kellett dugniuk a kávét előle, mert napjában nagyjából tizennégy litert ivott meg, letompította másfél doboz cigivel, meg ráitta azt a pár Stellat, amely szerinte a legjobb sör a világon és esze ágában sincs újat kipróbálni.

Elmesélte, hogy egyszer kicsit részegen ment haza, és mivel a kollégiumban jobbra található a szobája, otthon is jobbra fordult, csak az a szülei hálószobája volt. Persze ő nem esett kétségbe attól, hogy valaki alszik az ágyában, könyökkel arrébb lökdöste az apját, majd bebújt melléjük. Másnap nagyon jót nevetett a történeten az egész család, mert olaszok. Az olaszok meg ilyen jópofák. Ha már az olaszok ilyen jópofák, jutott eszembe az ötödik Hordó után, mi a helyzet Angliában, tudnak-e itt inni, avagy: milyen kiváló alkohollal kapcsolatos történetekbe keveredtem kintlétem óta.

Kidlingtonban huszonkét percig hallgattam, hogy a lakótársam kaparássza a kulcsával az ajtófélfát, kinyitottam neki az ajtót, majd miután láttam, hogy beszél, meg minden, magára hagytam. Ez hiba volt. Reggel a folyosón aludt, a sütőben pedig öt órája melegedett a rántott hús (nem volt mikró), és öt óra alatt mondhatjuk, hogy szénné melegedett. Mivel a lakótársam még mindig aludt, így leállítottuk a félresikerült vacsoráját, mielőtt porig ég a ház. Állítása szerint nem ő volt, aki a húst a sütőbe tette.

Cheltenhamban az egyik srácra rájött az ihatnék, szabadnapot kapott, így vissza akart menni a klubba, ahol egyébként dolgozik. Ha bárkinek ez érthetetlen lenne, viszonylag egyszerű a magyarázat: ötven százalék kedvezmény minden piából a szabadnapokon. Az ötven százalék nagyon sok, főleg, ha nagyon sokat akarod használni. Amikor a srác hajnalban hazaért, legurult fejjel a lépcsőn, majd szó szerint elkezdte a sírást, miközben ette a chipset, mondván, hogy ez túl finom, rájöttem, hogy vele kellett volna mennem.

Ludlowban beszéltem egy pincérlánnyal, akiről fél órával azelőtt megpróbálta egy részeg levenni a nadrágját, mert meg volt róla győződve, hogy a lány ellopta azt, és az az övé. Az sem hatotta meg, amikor a pincér megkérdezte, hogy ő is a Markszenszpencer női részlegén szokott-e vásárolni, merthogy a farmer onnan van. Kicsit ugyan megrogytak magabiztosságának sziklaszilárd tartópillérei, de a pubot a „legyen akkor a tied” mondattal hagyta el. Legalább úr tudott maradni.

Kortyolgatom a söröket, figyelem a dominózó öregeket, a kandalló fölötti feliratot: Ne nyúlj hozzá, mert a tűz tényleg forró! Alessandro arról beszél, hogy ő nagyon szeret inni. Bólogatok. Persze, hogy szeretsz, cimbora. Inni mindenki szeret, láthatod.