Szeptember első hétvégéjén betuszkoljuk a bringákat az autó csomagtartójába, elszáguldunk Regécig, leparkolunk egy réten, kicibáljuk a bringákat az autó csomagtartójából, megeszünk négy rántotthúsos szendvicset, felpattanunk a nyergekbe és nekiindulunk végre a Zemplénnek. Tavaly is tervben volt, de foglyul ejtett a Cserehát és a Hernád-völgy, túl szépek ahhoz, hogy csak úgy keresztülrohanjunk rajtuk. Ezért jöttünk idén kocsival.

Melegítésként bevesszük Regéc várát, erős kezdés, nem mondom, 639 méterre kaptatunk fel. Másfél rántotthúsnak már annyi is. Persze az előzetes tervek alapján lesz még ettől magasabb pontja a napnak, csak előbb lemegyünk a völgybe, hogy legyen sportértéke is a dolognak.

regec_ingervadasz

regec_ingervadaszNagyon kellemes, szinte forgalommentes utakon gurulunk Háromhutáig. A Zemplén belsejében megbúvó falvak varázsa lenyűgöző: kortalan szépségű parasztházak, rendezett udvarok és utcácskák, gyümölcsfák, végtelen nyugalom a zöldellő hegyek ölelésében. Mintha száz évvel korábban járnánk, korunk életmegkönnyebbítő hozadékaival – mint az áram, a vezetékes víz, az aszfaltút – kiegészülve. Mesekönyv lapjai között tekerünk.

Aztán jön a sárga turistajelzés, mely a Sólyom-bércre vezet. Egy kifejezetten meredek, vízmosott gyalogút, melynek a vége méteres kövek között cikázik. Ez már terepbicajozás a javából. Oda az összes rántotthús, pedig nem kell sokat menni, három és fél, négy kilométer lehet az egész, de a 200 kilométeres túrán megtanultuk: nem a táv, hanem a dőlésszög számít. Persze a kilátókhoz szervezett túráknak van egy óriási előnye: a látvány kárpótol minket az izzadtság-, és könnycseppekért. Így van ez most is, ősi sziklák tetején állunk, alattunk mélység, szemben Regéc vára, körben a Zemplén nyugati dombjai-hegyei.

solyomberc_ingervadaszA következő szakasz az OKT vonalán halad, érintve egy Istvánkút nevű erdei tisztást egy kis faházzal. Ezt a házat valószínűleg Bombadil Toma lakja, mert ennyire tökéletes harmóniában a természettel csak maga a természet lehet. Hajladozó fák, mohaszerű pázsit, kis tó a veranda előtt. Az idilli szó ide már sekélyes, ez a rét egy egész különálló világ. Nem sietjük el a továbbhaladást.

De mégis megtesszük, mert mielőtt végleg beköltöznénk Istvánkútra, látni akarjuk a Nagy-Péter-Mennykövet, melyet több forrás is a Zemplén legszebb természetes kilátójának tart. A bicajok kapják rendesen, hol köveken, hol ágak között, hol magas fűben tekerünk, de bírják és bírják. Hát van-e tökéletesebb közlekedési eszköz, mint a monti? Bárhová elvisz.

A Nagy-Péter-Mennykő a nyári zivatarok során rendszeresen begyűjt néhány villámcsapást, innen kapta a nevét. Minket verőfényes nap kísér, így tökéletes panoráma fogad a csúcson. A Zemplén a lábaink alatt kanyarog, tekereg, szuszog: megannyi finoman húzott vonal egy óriás festővásznán. Ennyi dombot és hegyet természetes kilátóból még nem láttam.

istvankut_ingervadasznagypetermennyko_ingervadaszTovábbra is a Kéktúrát követjük, patakmedrekben, vízmosásokban, földutakon ereszkedünk 709 méter magasról vissza Regécig. Tizenöt kilométert írtam le ebben az egy mondatban, de hiába, ezt nem lehet visszaadni. Az adrenalint, az izgalmat, a kihívást, a körülölelő tájat, a koncentrációt, az illatokat, ezt csak akkor érzed és érted, ha kint vagy, ha belementél abba a keréknyomba és ki kell jönnöd belőle, ha a szeder tépi a pólódat, ha keresztbe dőlt fák tetején egyensúlyozol. Minden egyes menet során rájövök, hogy a terepkerékpározás az egyik legjobb időtöltés a világon. Regécre visszaérve megállunk egy kocsmában, mert azt is tudom, hogy melyik a másik. A macskák simogatása.

Az autó türelmesen vár minket a réten, előkerülnek a sátrak, eszünk egy csilisbab-vacsorát, majd a csillagos ég alatt eltesszük magunkat holnapra. A nap mérlege: harminc kilométer, három csúcs – rövid, de velős túra a zempléni csodavilágban.

regec_ingervadasz