Hiteles és megrendítő napló egy mínusz tizenhat fokban elkövetett negyven kilométeres túráról, melyben főhősünk Nagyvisnyóról indulva megmássza a Bükköt, leereszkedik Lillafüredre, majd visszafelé is megteszi ezt az útvonalat, miközben a komfortérzete a (tóbafagyott) béka segge alá süllyed.

9 óra 30 perc:

Mínusz húszról kezdi, de mínusz tizenhatig forrósodik a levegő, mire elindulok Lillafüredre. Láttam a képeket, be van fagyva a vízesés, élőben is ellenőrizni kell. Miskolc a hegyen át csak huszonegy kilométer, megy a hátizsákba a forróteás termosz, a mandarin, a szendvicsek, meg a fényképezőgép, majd rövidesen a frissen hullott havat taposom a Dédesi-vár felé.

10 óra 5  perc:

Emberes egy kaptató! Nagyon csúszik az ösvény, a bakancsomat erőből vágom a talajba, hogy valamennyire tapadjon fölfelé is. Nagyon felöltöztem, már vetkőznék is neki, de az arcomon érzem, hogy nem lenne jó ötlet. A kesztyűt mindenesetre lehúzom, hogy érjen a levegő.

10 óra 7 perc:

A kesztyűt visszahúztam.

ingervadasz10 óra 20 perc:

A várat nem mászom meg, nagyon sokat kell még ma mennem. A kisvár, meg a nagyvár is megvár (haha)! Végre rátértem az OKT-ra, de így is az enyém az első nyom. Szűz hóban taposok ösvényt, lefelé nagyon óvatosan haladok. Még nyáron is veszélyes ez a szakasz, jeges hóban erős koncentrációt igényel. A völgy aljában ott fut a patak, de csak a jég alól mormog, először bátortalanul, majd bátran lépek rá a befagyott vízre. Nem szakad be.

11 óra 30 perc:

Régóta jövök, de még sehol sem tartok. Az öt-nyolc centis porhóban néha vissza-visszacsúszok. A termoszból vészesen fogy a tea, de minden korty olyan, mintha szeretetet öntenének a testembe. Az idő gyönyörű, kék ég és szikrázó napsütés tűz át a téli fák ágai között.

12 óra:

Már több favágóval találkoztam, nekik nincs pihenőnap. Itt például olyan jó munkát végeztek, hogy eltűnt egy jó másfél kilométeres szakasz turistajelzésestül, a szívemre hallgatok hát (Miskolc mindig várni fog) és a három út közül a középsőt választom.

12 óra 30 perc:

Jó felé jöttem. Ráfordulok a sárga keresztre, mely egyenesen a Garadna-völgy közepébe visz le. Mint kiderül, szó szerint egyenesen, a jelentős szintkülönbséget ugyanis egy vízmosáson keresztül lehet abszolválni. Utamat egy kidőlt erdő (nem vicc, több tucat fa fekszik az ösvényen!) teszi még izgalmasabbá, a rendkívül csúszós úton azt érzem, mintha valaki üldözne. Fák alatt siklok, fák fölött repkedek, nem tudok lassabban menni. Az erdő talpon maradt részének ágairól a szél kristályfátylakat lehel a tájba.

13 óra:

A Garadna-völgyön tekergőző betonkígyón autókkal találkozom. Egy hókotró havat kotor, egy sószóró sót szór. A Hámori-tó mámo nagyon szép. A kastélyszálló napsugaraktól fűtve trónol a látkép közepén, a jégen fiatalok korcsolyáznak. Olyan csuda téli idillem lesz, hogy még a takony is az orromra fagy. A sok fújástól már amúgy is kezdett kisebesedni, így legalább páncél védi.

13 óra 15 perc:

Végre megpillantom a Legendák Könyvéből ismert Befagyott Vízesést! Húsz méteres jégcsaposzlopai a tetejétől az aljáig érnek, ezért nevezik befagyottnak. A kéknek egy furcsa, csak nők által behatárolható árnyalatában játszik, a férfiak azt mondanák: olyan világosaskékben. Autóból frissen kiszállt turisták hada hány fittyet a veszélyt jelző tiltótáblára, hogy szelfit készítsenek a varázslatos oszlopok tövében. Néhány jégcsapot már sikerült is letörniük, gondolom kellett szuvenírnek a szobába…

befagyott_vizeses13 óra 25 perc:

Nagyjából négyen próbáltak elesni a közvetlen közelemben a jéggé fagyott csiszoltköveken, úgy döntök hát, hogy óvatosan rágyújtok egy szendvicsre. Ekkor ér az első meglepetés. A szendvicset ugyanis nem tudom megrágni. Az arcizmaim annyira elfagytak, hogy olyan érzésem van, mintha most tanulnék enni. A tény, hogy a kifli porként omlik a számban, szintén nem segít. Gasztronómiai szempontból feledhető ez a nap.

13 óra 35 perc:

Kétségbeesetten látom, hogy a „tömegközlekedés hazáig”, mint szókapcsolat, itt nem fog működni. Tudtam én ezt, amikor elindultam is, csak nem sejtettem. Ha minden csatlakozásomat pontosan érném el, akkor lenne három órás az út, négy óra alatt értem ide, egye fene, visszafelé is lenyomom. Majd stoppolok.

14 óra:

Nem járnak autók.

14 óra 30 perc:

Egy autó mégis felvett, elmegyünk egy közeli csúcsra, hogy onnan még befényképezhessük a délutáni fényben pompázó Garadna-völgyet. Utána elbúcsúzunk, mindenki megy haza. A kidőlt fás kapaszkodót így is megúsztam. Mivel a nap megy lefelé, minden méter számít.

garadna-volgy15 óra 30 perc:

Most már komolyan hideg van. A teám rég elfogyott, a telefonom rég elfagyott. Kiveszek a táskámból két mandarint és elszopogatom őket.

16 óra 30 perc:

Órák óta caplatok a hóban. A testem mintha alkalmazkodott volna az időjáráshoz. A térdeim minden egyenetlenségbe belerugóznak, az egyensúlyérzékelő-központ azonnal reagál az összes megcsúszásra. Géppé váltam, csak töröm magam előtt az utat, vágom a bakancsot a fagyott hóba.

17 óra 5 perc:

Már látom a falu fényeit. Ja nem, ez a Fapuma Büfé. Sebaj, jó lesz.