Igazából nem egy, vagy két napot pihenünk, hanem négyet, de nem a pihenés miatt, hanem Belgrád miatt. Éreztem én már először is, hogy ez a város más, hogy ez érdekesebb, ez másabb, ez furcsán romantikus, ez az érzelmekre hat. De minden egyes nap, melyet a szerb fővárosban töltök, egyre inkább meggyőz arról, hogy még többet kéne itt töltenem.

Mondok néhány példát, hogy megpróbáljam átadni. A szállásadónk, Mirta, gázol át a síneken, mondja, hogy ő nem szokott szétnézni, mert csak néha jön a vonat. Majd elmegy egy zebráig, mondja, hogy azért itt kel át, mert mindenki száguldozik, és ha elgázolják, nem őt bünteti meg a rendőr.

Mirta meg a srácok!

A május elsejei majálison az emberek reggel kezdik az ivást, de úgy mindenfelé, főleg, hogy a nap is kisütött nekik. Isznak a parkokban, a Kalemegdanon, Ada szigetén, amely Belgrád egyik legkedveltebb rekreációs övezete. Egy csupazöld szigetről van szó, hemzseg az eldugott, kommunizmust idéző szórakozóhelyektől, melyeket csak a helyiek ismernek.

Elmegyünk az egyik szabadtéri klubba, ott egy ember, aki két műanyagüveggel a hóna alatt táncol egyedül egy lámpa alatt. Mirta mondja, hogy ő a klub tulaja. Épp bulizik. Persze a klubba eljutni azért nem ilyen egyszerű, ugyanis eltévedünk Belgrád ütőérhálózatán. A városban kettő darab bicajos út van, a folyók jobb, meg bal oldalán, ha nem a parton akad dolgod, akkor jönnek a kellemetlenségek.

Kiözönlött Belgrád a parkokba

Miközben kihalt, a legvadabb orwelli disztópiát idéző autópályák árnyékában, szétgraffitizett pillérek és szétvert kirakatok között suhanunk, behajtunk egy zsákutcába, amelynek a végén egy motoros banda garázsára bukkanunk. Szétberhelt autóroncsok, lángoló kukák, sörösüveg-csörömpölés, bömbölő rockzene. Sons of Anarchy, Beograd.

A srácok készségesen útbaigazítanak, miután Mirtának elmondják szerbül, nekünk még angolul is elmagyarázzák az útvonalat Ada szigetére. Kölyökkorom óta álmom egy ilyen motorosbrigád, szóval ha befejeztem a túrát veszek egy motort és visszajövök, hogy egy belgrádi garázs emeletén, olajszagban éljek és egész nap rockzenét hallgassak.

A srácok ismerkednek a helyiekkel!

De lehet, hogy péksegédnek jövök vissza, ugyanis annyira finom a szerb kenyér, hogy nem tudok betelni vele. Omlik a tészta, olyan, mintha mindig friss lenne, ráadásul egy hatalmas burek körülbelül 200-250 forintba kerül.

De az is lehet, hogy szakácsnak jövök vissza, mert a szerb konyha is irtózatosan finom. Minden tele hússal, vagy sajttal, vagy krumplival, vagy húsos-sajtos-krumplival, friss zöldségek, grillételek. Ráadásul a házigazdánk eléggé képben van a táplálkozással, mondjuk úgy, hogy nutrition-szakértő, és annyira finom fogásokat ad, hogy nem tudjuk eléggé megköszönni.

Hal, zöldség, rizs, indiai fűszerekkel. Mennyei!

A majálison a Kalemegdan várfalain játszunk úgy kétszáz másik emberrel, imádom, hogy itt nincs uniós szabályozás, úgy esel le a falról, ahogy akarsz. A játszótereken kiváló vasszerkezeteken tudják a gyerekek szétverni a fejüket, valódi betonon horzsolhatják le a bőrüket. Gáborék acrojógáznak, én is nyomom az edzést, nagyszerű hangulata van a sokat látott falakon való mozgásnak.

Élménydús napokat töltünk Belgrádban, de már érezzük, hogy tovább kell mennünk, hiszen így is elvesztegettük azt az időt, amit megnyertünk az agresszívan letekert első szakasszal. De legalább agresszívan folytathatjuk tovább. Ezer kilométer van a tengerig, tehát még a felénél sem vagyunk, de az időjárás már szimpatikusabb (eltekintve az éjszaka tomboló ötszáz kilométeres széltől), szóval előre nézünk, nem hátra! Holnap jön a videó, amelyben a kiváló első hetünket nézhetitek meg! Köszi, hogy követtek, jelentkezünk, amint tudunk!

Már másodjára olvasom, sőt felolvasom. A fősulis kollégák is követnek benneteket, nálunk a térkép a legfontosabb böngésznivaló. Most már irány a Vaskapu!