Barcelonából írok. Új blog indul, újra kalandozni jöhettek velem, mert véletlenül vettem egy hajójegyet Brazíliába. Persze ez csak félig igaz, de sokkal jobban hangzik: nem véletlenül vettem, csak spontán döntés volt, amely három korsó sör után egy budapesti kocsma kerthelyiségében született. Nomad Cruise, vagyis „digitális nomádoknak” szóló utazás az Atlanti-óceánon keresztül. Barcelonából.

Barcelonában csak a felhők szürkék (amíg itt vagyunk)
A fürdőszobánkban egyszerre el tudsz mindent végezni. Helytakarékos.

Ezért vagyok itt. Az első napokban jó digitális nomádként – a felkapott kifejezés a nem helyhez kötött, de a laptopja előtt élő, kávé-, és internetfüggő, egészségtelen módon sok szabadságvággyal rendelkező szubkultúrát jelenti – szóval, jó digitális nomádként reggeltől estig videókat vágok, és Barcelonából a pékség és az Air BnB lakásunk közötti kétszáz métert látom. A házigazdánk, Olga amúgy egy tündér, Venezuelából költözött ide tizenhat évvel ezelőtt, zongorázik, éneket tanít. A lakás inkább tűnik Couchsurfing lakásnak, hiszen velünk él, sokat beszélgetünk, de az soha nem baj, ha helyitől kapsz városi kisokost.

 

Egyszercsak letudok mindent és végre jöhet a felfedezés. Egy tizenkét kilométeres hajnali futással szeretek bele a városba. Tetszenek az utcái, tetszenek a fák, a fákon a papagájok. A tengerpartja, ahol reggelente százak és százak futnak bele a napfelkeltébe (kivétel amíg itt vagyunk, ugyanis minden nap esik az eső), vagy sétálnak a hullámokat hallgatva. Nyolc után az élet is elkezdődik, nyitnak a kávézók, ahol péksüteményt majszolgatva indítják meg a napot az itt élők, ráérősen, vidáman.

Barcelonában csak a felhők szürkék (amíg itt vagyunk)
Napfelkelte, tengerpart, hajnali tea a barátnőddel. Így is lehet kezdeni.

Nézzük, hogy a pár nap alatt miket tudok meg a helyiekről:

  1. Énekelnek. Úgy értem, hogy mindenhol. Főzés közben, takarítás közben, sétálás közben, szerintem még alvás közben is.
  2. Az étkezések külön élményszámba mennek, nincs rohanás, megtisztelik a pillanatot. Beülök egy szimpatikus helyre, a spárgához és a halhoz egy pohár vino tintot rendelek, hoznak egy üveggel. Rábeszélnek egy desszertre is. Lelki szemeim már könnybe lábadtak, ha arra gondolok, hogy mennyit fogok fizetni a sima ebédemért, erre kiderül, hogy a 10 eurós menüben az ital és a desszert is benne van.
  3. A spanyoloknak nincs esőkabátjuk, meg vízálló cipőjük. Nem értik, hogy mi hullik öt napja az égből.
  4. A pincérek egészen sajátos stílusban szolgálnak fel. Van, hogy messziről dobják az asztalra az evőeszközt, van, hogy nincs kedvük felvenni a rendelést, van, hogy a maradék paellába kotorják bele előtted az asztalnál a tányérokat és evőeszközöket irdatlan csörömpölés közepette. Igazából én ezeken nevetek, de egy vendéglátós srác évekkel ezelőtt kijelentette, hogy ha a jelentkezőnek spanyol állampolgárság van az önéletrajzában, már küldi is ki a bejáraton.
Barcelonában csak a felhők szürkék (amíg itt vagyunk)
A kötelezőket is letudtam, a Sagrada Familiát például az utómunkában felfedezett ikrekkel.

Felszaladok a közeli hegyre, ahol egy polgárháborús emlékmű található. A vidámságomból a lépcsőkre körülbelül húsz helyen felfújt TOURIST GO HOME és TOURIST KILL felirat kissé elvesz, a régi bunkereknél azonban valamennyire megértem, hogy mi a gondja a helyieknek: a szemerkélő esőben sokan ugyan nem vagyunk, de az a pár turista a falak tetején állva harminc-negyven kompozícióban örökítteti meg magát, szelfizik, mászik fel mindenre, ordít és vihog.

A polgárháború katonái feketefehér képeken figyelik a megváltozott világot. Ahol ők régen légvédelmi ágyúkkal vadásztak az ellenséges gépekre, most egy műéletet élő generáció vadászik a lájkokra. El is megy a kedvem a digitális világtól, de állandó vívódás ez bennem: egyrészt szeretném megmutatni, hogy milyen érdekes az élet, másrészt nem szeretnék klisés képeken és megjátszott pillanatokban pózolni. És lehet, hogy a határvonal nagyon vékony.

Barcelonában csak a felhők szürkék (amíg itt vagyunk)
A látkép önmagáért beszél: Barcelona nagy.
Barcelonában csak a felhők szürkék (amíg itt vagyunk)
Vagy a közeli madártani intézet festi be színesre a galambok szárnyát, vagy volt egy jó estéjük a papagájokkal. Nagyon szép, ahogy repülnek.

Esténként találkozunk a már Barcelonába érkezett nomádokkal. Eszünk és iszunk, ismerkedünk, még többet eszünk és iszunk, tapasokat, paellát, tengeri herkentyűket, bort. Elképesztően színes a társaság. Van itt webfejlesztő, divattervező, sáfránytermesztő, utazó blogger, marketinges, jógatanár, személyiségfejlesztő, van tizennyolc éves és hatvan is.

Négyszázkilencven ember viszi bele egymást az őrültségekbe, a nemsokára induló hajón majd előadásokat tartunk egymásnak, tippeket adunk, kooperálunk, meg sokat is bulizunk vélhetőleg, ugyanis az étel és az ital benne van az árban. A kaszinó, amiből szintén akad a hajón, azonban nincs, így ha kikötöttünk Brazíliában két hét múlva, majd megírom, hogy hová küldjetek egy kis pénzt.

Onnan folytatjuk!