Brazil földre lépek. Az első dolog, amely bizonyossá válik, hogy rendkívül rossz ötlet volt hosszúujjú inget felvenni. Természetesen egy kéthetes hajóút végén az ember nem feltétlenül kényelmi szempontok alapján dönt, inkább az aduászt, az egy maradék tiszta ruhadarabot használja fel, hogy jó képet fessen magáról az új országban. Az új ország azonban harminc fok fölötti hőséggel és fullasztó páratartalommal vár, így mire a buszig elérek, már le is zuhanyoztam.

A buszunk légkondicionált, így nyugodtabb körülmények között nézem az új suhanó világot. Pálmafák, különleges ültetvények, felhőkarcolók és lemezbodegák kontrasztja. Graffitik és cirádás épületek kontrasztja. A szegénység és a gazdagság elkülönülése már az első órában is jól látható, ahogy haladunk Porto de Galinhas, a nomád főhadiszállásunk felé.

A nomádok elfoglalták Brazíliát!
Két héttel indulás után Recifében kötünk ki.

A hajóút vége ugyanis nem a kaland vége. A nomádok több mint háromnegyede marad legalább egy hetet Brazíliában, több mint fele hosszabb időre is tervez. Én is köztük vagyok, úgy jöttem el, hogy majd megyek valamikor. Visszaútra szóló jegy nincs. Így, hogy együtt szokjuk az új közeget, együtt is megyünk el ebbe a kis óceánparti városkába.

Az Air BnB szállásunk pár perc séta a megállótól, de azért elég vicces körülmények között: az úton nincs burkolat, van viszont csőtörés, így a pocsolyákon és a kóbor kutyákon átugrálva jutunk el egy kereszteződésig, ahonnan jönnek a kérdőjelek. Sehol házszám, sehol kiírás. Leszólítunk egy nyugodtan üldögélő helyi arcot, hogy segítsen egy kicsit. Az említett utca neve látszik, hogy beindít valamit a fantáziájában, ismerősen, összevont szemöldökkel ízlelgeti a szót. Felhívja az egyik ismerősét, így kiderül, hogy a keresett utcában él és épp azon állunk.

A nomádok elfoglalták Brazíliát!
Sajnos a csőtörést nem fotóztam le, ennél sokkal Velencésebb volt.

Miután meglett a szállás és be is laktuk azt, felfedezzük új városunkat. A főutcán sétálgatva lépten-nyomon karszalagot viselő nomádba botlunk, minden étteremben és krimóban ott ülnek, az ATM-nél szabályos csődület. Én a pénzváltóban nyomok fel vagy száz dollárt brazil realra. Az első étkezéskor kiderül, hogy Brazília nem annyira nagyon olcsó, inkább még drágább is, mint Magyarország, főleg, ha az ételeket nézzük.

A városkának megvan a maga hangulata, bár hozzáteszem, hogy egyértelműek a tömegturizmus nyomai: valószínűleg ide járnak a nagyvárosokból hétvégézni az emberek. Esténként egy bár előtt találkozunk a többiekkel (első alkalommal biztos, hogy legalább százötvenen összeverődünk). Folytatjuk, amit a cruise során elkezdtünk: ismerkedés, barátkozás, jó beszélgetések, érdekes eszmecserék.

A nomádok elfoglalták Brazíliát!
Porto de Galinhas, a kakasok kikötője. A galinha kakast jelent – a kakas pedig a rabszolgák gúnyneve volt régen. Ebben a kikötőben értek sokan partot.

Az esti alvásoknál kicsit zavar az a roppant mennyiségű szúnyog, akik a közeli mocsárból indulnak vérre szomjazva útnak, az ajtókat azonban nem lehet bezárni, mert akkor elpusztulsz a hőségtől. A ventilátorok így is suhogva szelik a levegőt a plafonon, amikor hajnalban felkelt egy újabb szúnyog, szakad rólam a víz és jár fölöttem a lapát, tisztára Martin Sheennek képzelem magam az Apokalipszis Most nyitójelenetéből.

Kifutok inkább megnézni a napkeltét, mert napkeltéből és napnyugtából az ember soha nem láthat eleget. A hajnali hullámok ritmikus tánca, a pálmafák és a talpam alatt a homok. Nagyon furcsa ez a December. Hazafelé a csőtörött utcánkban szembe jön velem egy kóbor ló is, majmok és madarak sipítanak a fákon. Érdekes lesz az itt töltött idő, az biztos.

A nomádok elfoglalták Brazíliát!