Akropolisz-keringő

Ahogy telnek-múlnak a napok, Athén egyre inkább a szívemhez nő. Hatalmas sétákkal vesszük be a várost, elindulunk a szélrózsa minden irányába, hogy minél több színt és illatot láthassunk belőle. Amikor kevés időd van egy helyen, akkor próbálsz ügyes lenni a felfedezéssel. Persze ez szinte lehetetlen feladat, hiszen valami apróság úgyis ki fog maradni.

Például az Akropolisz. Ugyan minden oldalról látjuk, de nem megyünk be, mert elfogy az idő. A helyiek tanácsa szerint először a múzeummal kell kezdeni, ami önmagában egy félnapos feladat és csak utána felmenni a legendás templomokhoz. Azonban a hömpölygő turistahad a lépcsőkön inkább visszakozásra késztet.

Athén és Kréta, azaz a búcsúnk Európától
Látni mondjuk innen is lehet.

– Hogy lehet az Akropoliszt kihagyni? – kérdezi valamelyik ismerősöm, de a válasz irtózatosan egyszerű. Simán. Az évek során megtanultam kezelni a „FOMO”, azaz a „Fear of missing out”, azaz a „résztvevési kényszer” jelenségét. Mindenhol ugyanis nem tudsz ott lenni, mindent nem tudsz látni és mindenen nem vehetsz részt, mint ahogy nem lehetsz egyszerre mindenkivel sem. Ezért kell választani valamit, majd megtalálni abban a szépet.

Az Akropoliszt körülvevő, vadregényes dombokat járva nem nehéz szépet találni a napban. Ezeken a sziklákon született a demokrácia, de megannyi ítéletet is hoztak itt, hadvezérek harcoltak vérrel és verítékkel gerincén. Ráadásul ha elég messze mész, szinte turista sem akad – hála az égnek az átlagember túl lusta a sétához. A helyi növényvilágot és állatvilágot is felfedezhetjük, hiszen még egy óriási teknős is elénk mászik a tüskés bokrok alól.

Athén és Kréta, azaz a búcsúnk Európától
Gondolkodók hegye.

Naplementés búcsú

A Lycabettus, mint kedvenc kilátóhelyünk még egy mászásra rávesz: az utolsó esténken felmegyünk naplementézni a többiekkel, hogy így búcsúzzunk Görögország fővárosától. Mondjuk rajtunk kívül még nagyjából háromszáz ember akar így búcsúzni, szóval az élmény nem túl meghitt, de annál szebb. Lángoló tenger, ásító város, felhőtánc, esti szél a part felől.

Beszélgetünk, sokan sokmindenkivel, túl vagyunk töltődve energiával, várjuk az utunkat az ismeretlenbe, a hajót magát, amely már biztosan a kikötőben horgonyoz, tele lesz ismerős arccal, tele lesz baráttal. Athén a lábaink előtt hever, fekete bundáján csillagpöttyök, villódzó térkép az éjszakába festve.

Athén és Kréta, azaz a búcsúnk Európától
Azért megvan a hangulata.

A hivatalos nyitóbulit az anarchista negyedben tartjuk, a mellettünk fekvő park tele árussal, de ők nem halat, meg sálakat árulnak, hanem sokkal illegálisabb dolgokat. Újabb arcát ismerjük meg a nagyvárosnak, törvénytelen, nemtörődöm, sziklakemény utcákon csatangolunk – nem bánom, hogy egészen nagy csoportokban.

Éjfél után még benézünk egy koncertre, elképesztő minőségű, szívből jövő duettet ad egymásnak egy hegedű és egy gitár, tradicionális görög énekhajlítások kísérik az egészet, őserő áramlik a nagyszakállú, sokat látott énekesből. A klubban rajtunk kívül tíz ember, ezt az érzést ismerem, nem másoknak, hanem magadnak zenélsz, úgyis az a legfontosabb. Ha pedig más is szereti, az a te jutalmad.

Athén és Kréta, azaz a búcsúnk Európától
Mit lesel haver?

Kréta szőlővesszei

Másnap már a hajón hullámzunk Kréta felé, nem intünk azonnal búcsút Görögországnak, először kikötünk a Nagyszigeten, ahol nem kevésbé fontos és legendás események zajlottak, mint a fővárosban. De a legendás események helyszínei messze fekszenek, így inkább elmegyünk egy borkóstolóra. Fél nap úgysem elég a rendes megismeréshez, elég viszont néhány pohár borra.

Busszal jutunk el egy aprócska pincészethez, ahol amforákban készítik a bort. Családi vállalkozás, a vendéglátóink első hivatalos borkóstoltatása, így az ötven fős nomádcsapat kicsit meghökkenti őket, de ügyesen felkészültek. Ínycsiklandó sajtok, helyben sütött lepény, torokkaparó rakia kíséri a boraikat, így a hazautunkon már előkerül az ukulele is, énekel a busz.

Athén és Kréta, azaz a búcsúnk Európától
Kréta tájaihoz nem kell bor, hogy szeresd.

Ráadásul megállunk a sziget leghíresebb, legnagyobb múltú agyagedény-készítőjénél, hogy megcsodálhassuk ennek az ősi mesterségnek a különböző folyamatait, forognak a bikafejes edények, forog a kerék, formálódik az anyag, forrósodik a kemence. Nagyszerű adaléka ez a túrának.

A túrának, amely most kezdődik el igazán: a hajóra visszatérve ezúttal már valóban megcélozzuk a Közel-Keletet, ahol egy sokunk számára teljesen ismeretlen világ vár majd ránk. Az éjszaka érkező eső és szél korbácsolta hullámoktól ringatózva alszunk el, várakozásoktól telten.

Athén és Kréta, azaz a búcsúnk Európától
Az agyaggal bánni nem lehet könnyű!
Athén és Kréta, azaz a búcsúnk Európától
Most pedig indulás!