A meglepő Khor Fakkan

Azt hittem, hogy Omán szolgáltatja majd a legnagyobb kettős meglepetést, de hamar letaszította a trónról az Egyesült Arab Emírségek és Dubai. Mielőtt elértük a legek városát, megálltunk egy Khor Fakkan nevű településen. Csakúgy, mint az előző megállóinknál, itt is sziklák árnyékába épített házakat találtunk, szinte elbújtak a nagy fekete óriások lábánál a szállodák és éttermek.

Elvileg egy üdülővárosról van szó, legalábbis manapság, hiszen egyébként réges-rég lakott területként tartják számon a hajónaplók az öblöt, az Emirátusok egyetlen természet által mélyített kikötőjével. Ennek hála manapság komoly teherhajó-forgalom jellemezi a kikötőjét, így elég vicces, hogy ezt a strandot mondják a környék egyik legszebb strandjának.

Dubai, az égig érő kirakatváros
A hegyek végigkísérnek minket az Arab-félszigeten.

Bár tény, hogy a délután által koromfeketévé festett hegyóriások és az alattuk eltörpülő emberek sajátos hangulatot kölcsönöznek neki. Az utcák nagyon tiszták, a terek hatalmasok, a sétányok kellemesek, röviden: jó itt lenni. Komoly távokat battyogok végig a papucskámban, majd mezítláb a homokban, szívom be a napot, közben meg úgy érzem, hogy éppen ott vagyok, ahol lennem kell.

Négyévszakos ember vagyok, de most nem hiányzik az esős-hideg telünk. Most jólesik a fürdőnadrág és a lábamat nyaldosó hullámokkal sincs bajom. Készen állok Dubaira, a városra, amelyik nem érdekel, mert az ember megalomániájáról szól minden köve, de azért megnézem, ha már erre sodort az élet.

Dubai, az égig érő kirakatváros
Sok boldogan lubickoló nomád a télben.

A legeslegeslegmindenebb

Nos, Dubaiban tényleg minden egyes kő az ember megalomániájáról szól. Az óriási kikötőből nagy nehezen még kijutunk, elmegyünk a régi piacokra, aranyat és fűszereket tömnek az orrunk alá. Elmegyünk az old town részre is, amely attól öreg, hogy eleve öregnek építették fel nem is túl régen, hogy olyan legyen, mintha itt állna már ezer évek óta.

Tömegcsónakázunk egyet a városi folyó-szerűségen, ez mondjuk jó móka, a hullámok verik a ladik alját, a forgalom óriási, mindenhonnan turistahajók jönnek és mennek. Kevergés és kavargás az utcákon, eladni akaró akarnokok mindenütt, így venni nem hajlandó turistaként nincs maradásom.

Dubai, az égig érő kirakatváros
Kalandos átkelés a folyón.

Másnap a belvárosban foglaljuk el a szállást. Végigsétálom a világ legnagyobb plázáját. Na ez aztán élmény, ilyen egyértelműen még soha nem fogalmazódott meg bennem, hogy miért van halálra ítélve az emberiség. Ezer bolt ezer felesleges holmival, hogy legyen még egy sálad nyárra, legyen még egy csillogó ékszered, legyen még egy szimbólumod arra, hogy te aztán megteheted, hogy szimbólumaid legyenek.

Rendesen rosszul leszek egy idő után a zenélő óriásszökőkút körül egymást taposó emberektől, a villogó telefonoktól, a bégető és mosolygó és vakuzó birkáktól. A belváros számomra egy szörnyű rémálom, én itt semmivel nem tudok azonosulni, így inkább a hotelben töltöm az időm egy részét, hátha elmúlik közben odakint minden. De Dubai ide is belopózik, amikor kimegyek a medencéhez, egy százemeletes építkezés zaja által kísérve úszkálhatom a hosszaimat. Itt minden sivatagi kő alól felhőkarcolók nőnek ki. Azt mondjuk tényleg elképesztő látni, hogy az ember a pénzével micsoda építményekre képes és milyen agyament ötleteket valósíthat meg.

Dubai, az égig érő kirakatváros
A körítéshez értenek ezek a népek.

Sivatagi kitekintő

Hogy ne kelljen a belvárosban maradni, befizetünk egy sivatagi kalandtúrára. Először elvisznek minket egy quad-udvarba, ahol egy lezárt homokkockán lehet quadozni. Sálakat is vehetünk. Ezután jön a kalandtúra kaland része, mert a sofőrünk a dűnék felé veszi az irányt a 4×4-es géppel és rendesen meg is hajtja. Itt azért szökik felfelé az adrenalin rendesen, nem vagyok benne biztos, hogy minden turista élve került ki a sivatagból. Az elhagyott autóalkatrészek is árulkodó jelek, de szerencsére mi megússzuk.

Következik a sandboarding, vagyis a homokdeszkázás, ahol egy domboldalon gurulunk fejjel bele a homokba. Ezt nagyon élvezi mindenki. Állítólag a sivatag annyit mozog, hogy fél év múlva pont a másik oldalán tudnánk ennek a dombnak csúszkálni, mert nemsokára megfordul a szél és hosszú hónapokig onnan fúj majd.

Dubai, az égig érő kirakatváros
Sivatagi megálló. Hűtik a motort, mi meg a kedélyeket.

De nincs mese, nem sok idő marad bámészkodni és csodálkozni, nyomni kell tovább, mert sólymokat kell reptetni, meg tevék hátán lovagolni. Itt már rendesen kínosan érzem magam, a vezetőnk sürget minket, elkéri a telefont és attrakciónként nagyjából kétszázharminc fotóval örvendeztet meg, hogy a sólyom karon tartásának harminc másodpercéből minden egyes mikromomentum meglegyen.

Kész szerencse, hogy közben adnak enni és inni, mert máskülönben kezdenék frusztrált lenni. Az ételt, valamint a nap zárómomentumát egy sivatagi táborban élhetjük át. Állítólag harminc kilométeren belül van vagy száz ilyen tábor, ahová buszokkal öntik be az embereket, hogy átéljék az autentikus Arábiát. Biztos bennem van a hiba, mert látom a sok vidám arcot körülöttem, de én nem találom túl autentikusnak az élményt. Ami viszont biztos, hogy az egész napért elkért összeg egyáltalán nem vészes, tehát ár-érték arányban nagyon megéri a program. És tulajdonképpen nevezhetjük autentikusnak is, hiszen jelenleg tényleg így élnek az itteniek, belőlünk.

Dubai, az égig érő kirakatváros
Annyi abszurd dolgot látsz egy nap alatt, hogy tényleg megéri az árát a sivatagi móka.

Irány India!

Szerencsére nem sok napot kell Dubaiban eltölteni. Sétálunk még egy nagyot páran, felülünk egy hajóra, ahonnan mondjuk igazán Miami Vice módon érünk be a Marinára, a világ leggazdagabb embereinek gyűjtőhelyére. Egy lakás itt olyan áron mehet, hogy le sem írom, mert elzsibbadna bele a kezem. Ennek ellenére százszor jobban tetszik, mint a fogyasztói társadalom minden igényének kielégítésére felépített belváros, mert itt az van, hogy rohadtul gazdag lettél és élvezni akarod ezt egy gyönyörű kikötőben a többi rohadtul gazdag haveroddal. Ez itt élhetőnek tűnik, amennyiben milliárdos vagy.

Dubai, az égig érő kirakatváros
A Marina a valóban gazdagok élettere.

De mivel nem vagyok milliárdos, egyáltalán nem bánom, hogy este már az Abu Dhabi reptérre tartó buszon ülünk és búcsút intünk ennek a furcsa és kitekert világnak. A jegyünk Mumbaiba szól, India második legnagyobb városába. Tizenhárom millió lakója több, mint Magyarország teljes lakossága, szóval első élménynek valószínűleg elég intenzív lesz. Búcsút intünk a nomádoknak is, ide már csak ketten megyünk Mátéval, a többiekkel meg majd találkozunk útjaink közben, mint ahogy lenni szokott.

Dubai, az égig érő kirakatváros
Viszlát mindenhol srácok!