A pályaudvar-küldetés

Mumbai tovább hömpölyög körülöttünk (ide érkezünk meg), véget nem érő káosz, úgy döntünk hát, hogy elindulunk Goa felé. Reggel átriksázzuk magunkat a legközelebbi vasúti pályaudvarig, galambok hada röppen, szakadt figurák csoportja ugrik félre, a sikátorokban szeméttenger. Ami furcsa, hogy nem büdös a város, vagy a szmog eltömíti az összes receptort az orrunkban, mindenesetre a szagokkal semmi baj, a látványt annál inkább szokni kell.

A pályaudvaron végtelen ember, soha ennyit egy helyen még nem láttam, ember-özönvíz árad az összes folyosóról. A hátizsákjainkkal nagyon nemkívánt alakok vagyunk a tömeg közepén, de senkinek nincs egy rossz szava se ránk, csak kikerülnek, esetleg átgázolnak rajtunk. A jegyvásárlás nem egyszerű, kiderül (értsd: két óra kétségbeesett barkochba és jelbeszéd után), hogy távolsági vonatjegyed külföldiként csak a központi hivatalban vehetünk. Sajnos az indiaiaknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy ha nem tudnak valamit, akkor terelnek, nemet nem mondanak. Pedig nem nehéz, lám, én is hányat leírtam egyetlen gondolaton belül.

Mumbai tartogat meglepetéseket (India-kalandok II.)
Na Indiában nem üresen járnak a buszok.

Felszállunk hát a helyi vonatra, na most ezt úgy kell elképzelni, hogy addig préselődnek az utasok, amíg van helyük, az ajtókat nem csukják be (már ha vannak), szóval az állomástól állomásig nyolcvannal hasító szerelvények összes ajtajából fürtökben lógnak ki az emberek, közben pedig vidáman cseverésznek egymással. A kalandos szó ide bőven nem elég.

Furcsán röhejessé kezd válni a nap, a főpályaudvarunkon további lehetetlen szabályokba ütközünk, a vászontáskára például lakatot kell vennünk, csak úgy hagyhatjuk a csomagmegőrzőben őket. Mit ne mondjak, atombiztos lesz, bár sajnos ha kikapcsolod a csatot, még mindig hozzá lehet férni az értékekhez. De aki csomagmegőrzőben nagyobb értéket hagy, az vessen magára.

Mumbai tartogat meglepetéseket (India-kalandok II.)
Krikett, itt népszerűbb, mint a foci.

A belváros-küldetés

Kisebb táskáinkkal felszerelkezve a nyakunkba vesszük a várost, van rá egy egész napunk, éjszakai vonattal megyünk majd tovább. Az Old Town tengerpartja és környéke Mumbai turisztikailag legvonzóbb, így legdrágább kerülete is, azonban meglepő módon egy fokkal élhetőbbnek tűnik. Ennek egyik oka lehet, hogy a riksák innen ki vannak tiltva, a másik pedig az, hogy a slumok, vagyis a nyomornegyedek és az óriáslakóházak már távol esnek.

A világ egyik legnagyobb nyomornegyede egyébként Mumbaiban található, több mint 2 millió ember szenvedi végig benne az életét. Hiszen a kiút maximum ábránd, a kasztrendszer még mindig nagyon meghatározó, rendesen rosszul érzem magam, amikor egy étterembe betérve a lábunk körül egy alsóbb osztályba tartozó ember mossa fel a padlót négykézláb. A nyomornegyedek szegénysége szó szerint sokkoló, látok derékig szemétben játszó gyerekeket és hulladékból összetákolt házakat. És mi még csak érintjük a nyomort.

Mumbai tartogat meglepetéseket (India-kalandok II.)
Ez nem nyomornegyed, csak egy sima lakóépület. Ott azért nem veszed elő a telefont.

Hogy vidámabb dolgokat is lássunk, megnézzük India Kapuját, a híres tengerre néző épületet. Szép. Aztán kilométereket sétálunk a parton, tűz a nap, tikkasztó a hőség. A fiatalok ruhástul beleállnak a tengerbe és úgy szelfiznek, ennek okára nem jövünk rá, míg itt vagyunk. Talán csak a kijelölt strandokon szabad levetkőzni, vagy kizárólag muszlimokba futunk bele.

És ha már belefutás, a szabadséta alatt hirtelen egy tüntetés kellős közepén találjuk magunkat, mindenhol ordítozó, transzparenseket lobogtató, dühös alakok, rendőrök. Mielőtt megérkeztünk Indiába annyit mondtak, hogy a tüntetéseket mindenképpen kerüljük, hát nem megy valami jól. Visszavonulót fújunk, szerencsére a tömegnek nagyobb gondja is van, mint két eltévedt külföldi.

Mumbai tartogat meglepetéseket (India-kalandok II.)
Nyugodt tengerpart egy 13 milliós városban.

A beépülés

Egy kicsivel bátrabban eszünk már étkezdékben, jónéhány kedvenc streetfoodot találunk (azért továbbra is húsmentesen), a chai teában mindenhol megbízunk. Mivel még mindig van időnk a vonatig, besétálunk a legszarabb kocsmába, amelyik szembe jön. Ugyanis még a legsötétebb sikátorokban sem szól hozzánk senki rosszul. Amikor hajgumit keresek, egy pali a saját lányát telefonálja le az utcára. Vagy mosolyognak ránk, vagy nem törődnek velünk, így a kocsmába is magabiztosan lépünk be.

Rejtői díszlet, koszos hűtőből kiadott sörök, mindenki bent dohányzik, kosz és mocsok, lassan forgó ventilátor a plafonon. Egy négyes asztalhoz tudunk becsatlakozni, így a következő három sörünket egy süketnéma és egy angolul nem beszélő öregember között töltjük, nagyon nagyokat mosolyogva egymásra. Aztán a süketnéma felhívja videón a csaját, hogy elmutogassa milyen jól elvan két külföldivel, együtt iszunk, integetünk a nőnek, hatalmas a barátság.

Mumbai tartogat meglepetéseket (India-kalandok II.)
Csupa kellemes utca.

A pályaudvar felé sétálva megpihenünk még egy kereszteződésben, egy kismalac méretű patkány kijön a bokorból, kérdezi mivan, mi meg köszönünk illedelmesen és megyünk inkább tovább. Megkezdjük Indiát, szó se róla, pár napba belesűrűsödik egy évre elegendő szokatlanság és európai képzeletet felülmúló dolog. És ugye, még csak most kezdődött el az egész, szóval kissé lefáradva, de mindenképpen izgalommal várjuk a tizenöt órás vonatutunkat.

 

Bónusznak a hangulatvideó a teljes kalandról: