Viszlát Mumbai!

Mint írtam az előző cikkben, nagyon várjuk a tizenöt órás vonatutat. Mi, meg a patkányok az állomáson, akik súlyukból adódóan szuszogva-szörcsögve közlekednek a sínek mellett. Mindenütt kupacokban alszanak az emberek, mintha egy óriáskempingben töltenénk az éjszakát. Egy kis közjáték után, amikor is különböző sínekre adják meg az indulást, így különböző sínek felé indul meg a tömeg is, kiderül, hogy honnan jutunk Goába.

Volt négy opciónk jegyvásárláskor: első, másod-, harmadosztály, valamint a marhavagon, de utólag nagyon örülünk neki, hogy nem nyomtuk tövig a kalandgombot, ugyanis hiába nevetségesen olcsó a jegy az utolsó kategóriába (párszáz forint párszáz kilométerért), az emberek szó szerint mindenhol ülnek. Nincs helyfoglalás, nincsenek szabályok, ülnek a kalaptartót, a bőröndök helyére préselődnek be, szinte feszül ki a kocsik fala. Mi másodosztályra váltottunk, itt összesen négyen vagyunk egy kabinban, két emeletes ágyon.

Vonatozás Goa felé (India-kalandok III.)
Reggeli kilátások. Az ajtó dísznek van menet közben is.

Először egy család kér meg minket arra, hogy adjuk át a jó kis emeletes ágyat nekik, hogy együtt lehessenek, majd egy baráti társaság is behúz minket a csőbe, így tulajdonképpen két felsőágyon (amit én elsőre nagyon király dolognak gondolok) cuccolunk le egy idősebb, már induláskor alvó házaspárral alattunk.

A felsőágyakkal annyi a gond, hogy nem látsz ki rajtuk, csak a sínek mentén suhanó füvet figyelheted. Felülni se nagyon tudsz, esetleg lóbálhatod le a lábad, vagy gyakorolhatod a görnyedt törökülést, mindenesetre sokkal kevésbé komfortos, mint a komplett emeletes ágy lett volna, ahol mi dönthetjük el, hogy épp melyik részén akarunk lenni. Menet közben tanul az ember.

Vonatozás Goa felé (India-kalandok III.)
Az időjárással nem volt akkora szerencsénk, tompa, fülledt, semmilyen utat kaptunk.

Helló Goa!

Az látszik, hogy az indiai embereknek a vonat egy meghatározó közlekedési eszköz, komoly üzletágat építettek rá, ehetsz és itatsz az egész úton – már ha fizetsz az árusoknak, akik süteményt, streetfoodot, főtt ételt, chait, fagyit, nyalókát, meg még ki tudja, hogy mit árulnak, méghozzá végigordítva minden kabint és kétszer rákérdezve, hogy biztosan nem kérsz-e esetleg álmodban valamit.

Ettől eltekintve az ágy meglepően kényelmes, még én, a legendásan rosszul alvó ember is teljesen vállalható éjszakát töltök a kusza sínektől ringatva, reggel veszek egy chait, kiállok az ajtóba (itt se nagyon zárják) és nézem a nyolcvannak suhanó tájat. A napfelkeltét el akartam csípni, de felhős volt az ég, szóval pislogok a nagy fehér égre és a tájban legelő szent tehenekre.

Vonatozás Goa felé (India-kalandok III.)
Másabb azért szétnézni, mint otthon.

Tizenöt órával később egy hőségtől megfakult állomáson nézelődünk, végigkérdezünk pár riksát, hogy biztosan ötszáz rúpia lesz-e az út, amikor Mumbaiban negyven-ötven rúpiákat fizettünk, de sajnos a hiénák mindenhol ott vannak, ráadásul az istenhátamögötti állomás nem egy tizenhárom milliós város, kevesebb a konkurencia, magasabbak az árak. Elriksázunk hát a leendő szállásunkra, ahol nagyjából egy hónapot szándékozunk eltölteni különböző munkákkal.

Változik mellettünk a táj, mióta elindultunk leszoktunk a beszédről, csak nézelődünk kifelé, figyeljük a merőben szokatlan világot, a színeket, szagokat, figurákat. A szállásunkon egy nagyon hangos és nagyon agresszív kutya köszönt, itt még nem is sejtjük, hogy óriási barátok leszünk hamarosan. Az első nap nem kell dolgoznotok, pihenjetek nyugodtan, mondja a workaway hostunk, elénk tol két adag ínycsiklandóan finom ételt, mi pedig úgy érezzük, hogy na most megfogtuk az Isten lábát. Itt még nem is sejtjük, hogy ez azért nem teljesen igaz.

Vonatozás Goa felé (India-kalandok III.)
A főnök, az főnök.

 

Bónusznak egy videó a teljes kalandról: